tükröm.. tükröm..

Egy hatalmas tükör előtt állok. Ezen tükör képében szintén magamat látom, de a másik oldalon éppen cselekszem. Keresztbe tett kézzel követem tükörbeli önmagam. A túloldalon a jelenlegi életem zajlik. Fáj néha, amit látok, fáj, hogy néha elviselhetetlennek tűnök, aki éppen egy olyan személyt bánt meg, akit nagyon szeret. Nem tudom néha mi van velem, úgy érzem sodródom az árral és a talpam alatt megindul a föld. Valami kiváltja ezt és nem tudok ellene tenni. Gyakorlom, el szeretném nyomni magamban, de az utóbbi időben nagyon nehezen megy! Ilyenkor kétségbe esetten rátapadok a tükörre, az öklömmel ütöm, mint egy bolond. Miért teszem ezt? Miért feszegetem a mások és a saját húrjaimat?? Egy-egy eset után szívem összeszorul és hangos zokogásba törnék ki, mert megint hibáztam. Megint nem ismertem fel a szavak súlyát. Gyakorolnom kell, gyakorolnom kell valahogy, mert ezen tetteimmel csak elveszítem azt ami több, mint sokat jelent nekem! Az utóbbi néhány napban az álmaimban is kibontakozik ez a "terror". Az örökös hajsza, a fegyverrel való öldöklések....érzelmek nélkül. Nem tudom ezek mit jelentenek, de szeretnék már túl lenni rajta! Szeretném, ha mély nyugalom venne körül. Őszintén! Nem is tudom miért történik velem ez, mert nincs igazi okom rá. Nem realizálódott bennem! Ha tehetném letépném, lenyúznám magamról ezt, ahogyan vadállat az elejtett áldozatát,de tudom, hogy ezen csak én segíthetek. Változnom kell és megtalálni a módját annak, hogyan is ürítsem ki a szervezetemből ezt a fajta "koszt". Tudom mi hiányzik még az életemből, de sajnos ez nem csak rajtam múlik! Igyekszem, de néha úgy érzem elbukok, próbálok felállni és menni tovább és tovább, de nagyon nehéz! Szerencsére van mellettem valaki, aki kezét (is) nyújtva segít talpon maradni, segít feltápászkodni a padlóról. Őt nem szeretném elveszíteni amiatt, hogy ilyen módon viselkedek. Tudom egy idő után ellökhetem magam mellől, ha ezt a fajta érzelmi kitörést nem kezelem. Ez az, amit soha nem szeretnék. Ha Ő nem lenne, jelenleg nem lennék sehol és csak tengődnék a "világban". Libikókáznék az érzelem hintáján, de többször lennék lent, mint inkább fent. Tudom, hogy nem hiába köszönt be az életembe és nem véletlen talált rám. Sose szeretném magam mellől elüldözni! Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ezt tegyem és megígértem magamnak, hogy teszek is érte. "Ezt" a KINCSET nem fogom veszni hagyni, főleg nem a saját hibáimból kifolyólag. Annál nagyobb kín nincs is a világon, ha a "kezedben lévő gyémántot elhagyod, kiejted a tenyeredből" ... avagy.. mig kavicsokat szedegetünk,gyakran elvesztünk egy gyémántot..