Szomorú pillanatban,
felnézek a csillagokba,
vágyakozva,sóhajtozva,
s a kérdéseket kutatva.
Könnycsepp gördül arcomon,
s mikor lecsordul ajkamon,
bújal telve törölgetem
s kezem nedves,érezhetem.
Mondhatnám hogy megbántam,
mikor már oly soakt ártottam.
Sírhatok hogy jobb legyen,
bár tudom,hogy ezt nem feledem.
Kisírt lelkem gyötrelemben,
mikor már nem hiszek a létben.
Összecsukom két kezem,
a vörösre sírt két szemem.
Reményeim elvesztettem,
s az ösvényen eltévedtem.
Keresem a kiutat,
s azthiszem hogy hívogat.
Szomorkodva felálok,
sántikálva elmászok
Felfogom az élet rendjét,
felejtek,hisz ez CSAK EMLÉK!
Tudom kicsit gagyik...de probálkozom!:)
VálaszTörlés