Halkan már hallom az ágyam hívógató, csalogató szavait és nem tudok neki ellenállni. Lassan lepihenek és talán valamikor elpilledek valami szépet álmodva. Csak az a baj, hogy nincs itt akihez most odabújnék és egy kicsit elsírdogálnék a vállán, amíg figyelem, hogy ő hogyan alszik és szépen mellette kezemet átkarolva rajta egy jóéjt puszit hintenék ajkára, majd nyugodtan és szépen én is elaludnék....


"Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban." /Márai Sándor/