...

Mikor egyedül vagyok, rámtör a magány. Minden nyomasztó súlyával, gondjával egyszerűen a vállamra szakad. Társaságban jó lenni, mert a gondolatok halmaza valamilyen szinten megváltozik. De mikor az ember egyedül, négy fal között tengődik, szörnyű ellenség ez az érzés. Főleg most. Úgy érzem, hogy itt ülök és a falak egyre mennek össze és mind mind több és több gondot zúdítanak a fejemre. Folyton azon gondolkozom, mi lesz. Egyszer megnyugtatom magam, másszor pedig remeg mindenem. A sejtelem és a megérzés, nagyon rossz barát a magányban. Főleg, ha a megérzésed igaznak bizonyul. Ilyenkor átfordul kétségbeesésbe, majd bánatba és végképp leterít. Fáj a fejed, szúr a szived, hányingered van és úgy érzed mentem megdöglesz. Valaki azt mondta, mosolyogjak sokat.

??????????

Jupijé :)