
Egyik órán megkérdezte tanárnéni, hogy szerintünk melyik az a pillanat, amikor felnőtté válunk. Ez egy igazán nagyon jó kérdés...
Mikor növünk fel? Amikor a kezünkbe kapjuk az érettségit? Amikor betöltjük a 18-at? Amikor önállósodunk, saját ház, kereset? Magam sem tudom. 20 éves vagyok, de néha azon kapom magam, hogy önálló életet akarok, elköltözni, dolgozni. Az az ijesztő, hogy idén végzem a sulival, és mindezt elkezdhetem.
A felnőtté válás küszöbén állva fogalmam sincs, hogy valójában mit is akarok. Egyik nap azt nézem, hogy melyik házak eladóak, milyen álláslehetőségek vannak, másik nap pedig az elmúló ifjúságomat siratom. Persze korántsem múlik ez el még :D
Az jutott eszembe, amikor 13-14 évesen már nagylánynak éreztem magam, de amikor 17-18 éves valódi nagylány állt mellettem, akkor kis pisis voltam. Ha ma vagyok 21-22 évesek körében, akkor nem érzem a különbséget, nem érzem azt, hogy ő már többet tud mint én.
Mindig is érettebbnek tartottam magam a koromnál. Ez nem jelenti azt, hogy én is komoly vagyok, csak valahogy mélyebben elgondolkoztam dolgokon, mint a körülöttem lévők. Legalábbis ezt vettem észre.
Fogalmam sincs, hogy mikor lesz belőlem igazi felnőtt, és jelen pillanatban azt sem tudom, hogy akarom-e ezt. 20 évesen az emberlánya még nem ilyeneken gondolkozik, de azért már ott motoszkál a fejében, ebben biztos vagyok.
Legszívesebben befejezném már a sulit, de emellett a gondolatom mellett szorosan ott van az, hogy mégsem akarom befejezni, mert akkor tényleg gyökeresen megváltozik minden, soha többé nem lehetek középsulis.
Valójában ráérek még ilyeneken agyalni, csak ez most valahogy kikívánkozott... :)
Továbbra is sodródom az árral... :)
Ej, Spagetti, Spagetti... Majd akkor nősz fel amikor tanárnőt írsz a tanárnéni helyett :P :D . Amúgy én a héten elzavartam a házunk elől egy csapat tizenéves kis taknyost (mert összeköpködték a járdát), az akkor és ott olyan felnőttes dolog volt tőlem hogy csak na, pedig én még nem érzem úgy hogy felnőttem volna, ilyenkor mi van? :D Azt hiszem ez a felnőtté válás nem lesz egyszerű dolog egyikőnknek sem... :S :D
VálaszTörlésJa, már előre szorítok ám a vizsgáidhoz, és persze hátra is: kotírozs :D .
jaaaj te brokkoli..:d te oylan bolooond vaaagy:D
VálaszTörlésÁm igen..mindenki anyi idős..amennyinek érzi magát!:P
És köszi:$ ^^
Amúgy neked nincs facebookod?:) csakhogy nyomon tudjalak követni tod:P :D