Miért vannak Miértek?

Miért vannak miértek? Miért nem lehet a saját életünk kiegyensúlyozott? Miért van az az emberek többségénél, hogy ha a munkájuk jól megy a magánéletük romokban hever és miért van az, ha jó a magánélet a munka sehol? Miért van az ,hogy a gazdag gyerekek többsége a nagy unalmukban drogozni kezdenek, a szegényebbek, pedig próbálnak egyre feljebb kerülni? Miért kell, hogy egy piciny gyermek rossz helyre szülessen? Miért nem tudják ezz a szülők felmérni? Miért vannak miértek? Miért merül fel az emberben ennyi kérdés? Miért lenne ez az élet rendje? Mond miért? És még miért tudnám tovább sorolni? Erre talán soha nem kapjuk meg a válaszokat! Hogy miért? Na ez az! pff...


Lassan, de biztosan kezdek lentebb és lentebb csúszni az érzelmi lépcsőn. Kezdem úgy érezni még egy pár szikra és ki fog törni, aminek nem kellene. Közel van érzem. Ez már az a stádium, amikor alig tudom magamban tartani és törni készül, mint egy aktív vulkán. Amit utána meg fogok bánni, mert tuti megbántok vele másokat, de az adott szituációban általában ez a dolog nem érdekel, főleg ha ennyi ideig kell hallgatnom a folytonos szöveget...


Egy lány napjából:


"Az esti heves vita után, könnyekkel küszködve engedem meg a fürdővizem. Belemártom magam a vízbe és csak bámulok magam elé, hogy miért vannak miértek?! Még mindig bámulok és elgondolkodok vajon, hogy lenne jól kijönni ebből az egészből, de rájövök sehogy. Lehetséges hamarosan el kell innen mennem, hogy ne legyenek ebből viták, viszont olyan embereket hagyok itt akikért az életemet adnám. Bámulok és könnyemet visszafojtva ülök a forró vízben. Ismét sírni tudnék, de azért se. Gyűlik bennem minden. Egyszer kifakad. Sok a miért és kevés a megoldás! Nem találom a megoldást. Elmenni..igen valóban úgy meg lehet élni, de a szívem megszakadna itthagyni Őt és Őket.
Úgy érzem, akkor teljesen megbolondulnék és ez meglátszódna a munkámon is. Magányosan valahol az országban?! Egyedül? Egy ideig még jó annak az embernek, aki erre is vágyik, de egy idő után megunja a magányt. Mivel én nem vágyom magányra, így nem hiszem, hogy bírnám. Az első egy kiadós sírás lenne. Megint csak a miért. Miért nem lehet egy ember élete jó, a kisebb problémákat leszámítva?. Miért kell mindig hülye igazságtalan választások elé állítani az embert. Miért ilyen sors? Ilyen szerencsétlennek kell születni? Miért? Kezdek összezavarodni, a gondolataim összekuszálódnak, nem érzem jól magam...hirtelen arra eszmélek fel a már kihült vízben, hogy ismét sírni tudnék, de nem! Megtörölgetem az arcom, kiszállok a kádból, megtörölközöm, belenézek a tükörbe, hideg vízzel megmosom az arcom, megtörölgetem, bekenem és kilépek az ajtón. Jókedvel veszem az irányt a konyhába és végül fel a szobámba. Igen, jól sejted...a problémákat általában a fürdőben hagyom bent és rácsukom az ajtót, hogy holnap ismét szembenézzek velük, amíg megoldás nincs rá. Aztán felveszem az állarcot, hogy ne okozzak másoknak csalódást a levertségemmel a szomorú tekintetemmel és az arcomra kiülő bánattal. Igen álarcot viselek néha, hogy másoknak örömet szerezzek. Hmm ilyen az élet, de miért?:) Már nevetséges....Fogyóban az életkedvem!"